Egy német zoológus 40 év kutatás után arra a megállapításra jutott, hogy a méhek egyáltalán nem szorgosak, mint azt a köztudat tartja, viszont jó az emlékezőképességük.
Randolf Menzel a Berlini Egyetem zoológia professzora négy évtizeden át tanulmányozta a méheket. A professzor véleménye szerint a méhek egyáltalán nem szorgosak, sokkal inkább lusták, és rengeteget alszanak. "Az éjszaka 80 %-át átalusszák, és napközben is rengetegszer térnek vissza a kaptárba megpihenni."
Menzel arra a következtetésre is jutott, hogy a méhek intelligenciájukkal kompenzálják lustaságukat. A professzor szerint a méhek gyorsan tanulnak, jó memóriájuk van és a legkülönbözőbb illatok megkülönböztetésére képesek.
Menzel kutatása, melyet a Német Zoológiai Társaság múlt héten tüntetett ki, arra is rámutatott, hogy a méhek tanulási folyamata - sok más állatéhoz hasonlóan -, jutalmazási rendszeren alapul. "Ha egy méhet megjutalmaznak valamiért, egy héttel később még emlékezni fog rá, de ha háromszor jutalmazzuk meg ugyanazért a dologért, akkor egész életére megjegyzi azt".
Ami a méhek memóriáját illeti, a professzor tanulmánya szerint 50 különböző illatot képesek megkülönböztetni. "Érdekes, hogy a méhek ugyanazokat az illatokat kedvelik, melyek az emberek számra is kellemesek" - tette hozzá a professzor.
|