Kleopátra okos asszony volt. Több nyelven beszélt, műveltségéről elismeréssel nyilatkoztak. Valójában nagy, görbe orrával és hatalmas szájával nem felelt meg a kor szépségideáljának. Alakja viszont arányos és kecses, mi több, mesterien tudta sminkelni magát.
Ő volt az első nő, aki a kozmetika minden trükkjét bevetette céljai érdekében. A férfiakat előkelő, finom modorával, érzéki mozdulataival és gyönyörű hangjával hódította meg.
Történetírók regélik, Kleopátra gyakran vad orgiákat tartott palotájában. Ezek a mulatságok még akkor is zajlottak, amikor már Antoniusszal, a római hadvezérrel folytatott viszonyt. A híres férfi szórakoztatására színházi klubot alapított, amelynek látogatói kifejezetten érzéki előadásokban gyönyörködhettek.
Az éjszakai rendezvényekről persze már akkoriban is rengeteg legenda keringet: a királynő állítólag válogatás nélkül ragadta magához a férfiakat. Különben sem volt válogatós, inkább nagyon is élveteg. Az igazsághoz tartozik, hogy Kleopátra bizonyosan nem élt szent életet, de arra azért ügyelnie kellet, hogy Antonius kegyeit el ne veszítse. Azaz: mindent azért ő sem tehetett meg.
Szeretők, ágyasok A régi Egyiptomban a királyi család gyermekei egymással házasodtak. Kleopátra is saját öccsei - első testvére korán meghal - felesége lett. Persze a házasság csupán formálisan létezik, mert az igazi ok nem a testvérszerelem, hanem a hatalom megtartása.
Bizonyos források szerint Kleopátra már tizenkét évesen nemi életet élt, kilenc évvel később Julius Caesar, Róma akkori diktátorának volt szeretője. Mégpedig azért, mert a királynő hatalmi harcba keveredett testvéreivel, és sürgősen menekülnie kellett Alexandriából. Rómába ment, egy szőnyegbe csavartatta magát, hogy bejusson Caesarhoz. A nős diktátort hamar levette a lábáról, kapcsolatukból gyermek is született, Caesarion.
A diktátor annyira beleszerelmesedett, hogy szobrot is állíttatott az egyiptomi királynőnek. A nép azonban nem látta szívesen az "idegen szajhát", a katonák trágár dalokat énekeltek róla. Caesar meggyilkolása után Kleopátra visszatért Egyiptomba. Itt tudta meg, hogy Rómában Antonius vette át a hatalmat.
A hadvezér jóképű férfi, aki imádta a nőket. Kleopátra elhatározta: elcsábítja. A cél érdekében megépíttetett egy különleges bárkát. A luxushajó evezőit ezüsttel vonták be, a fedélzetet arannyal díszítették, a vitorlák bíbor színben pompáztak. A hajón állandóan szólt a zene, a szolgák lengén jártak-keltek, a királynő pedig Vénusznak öltözve készült a csábításra.
Miután a hajó megérkezett Tarsusba, Kleopátra napokig tartó fogadást rendezett a római hadvezér tiszteletére. A férfi nem sokáig tudott ellenállni... A hadvezér azonban nem maradhatott örökké a hajón, mert Rómában kitört a hatalmi harc.
A viszony folytatása Néhány évvel később Antonius elhagyta feleségét, Octaviát, és visszatért Kleopátrához. Octavia testvére az a bizonyos Octaviánus, aki sógora hűtlensége miatt, hadat üzent Kleopátrának.
Amikor Octavianus csapatai bevonultak Egyiptomba, Kleopátra, három szolgálójával együtt, saját sírboltjába menekült. A sors különös játéka folytán, Antonius azt a hírt kapta, miszerint szerelme öngyilkosságot követett el. A hadvezér erre bánatában tőrrel súlyos sebet ejtett magán.
Már haldoklott, amikor új hírrel érkezett a hírnök: Kleopátra él. A római hadvezér szerelméhez vitette magát, és karjaiban halt meg.
A vég Octavianus fogságba ejtette az egyiptomi királynőt. Kleopátra őt is megpróbálta elcsábítani, de kivételesen nem sikerült a hódítás. A férfi közölte Kleopátrával, hogy Rómába viteti, ahol rabszolgaként fogják végigvezetni az utcákon, kitéve a gyalázkodó nép indulatainak.
A világ egyik legkülönösebb asszonya ekkor inkább mérgeskígyóval haraptatta meg magát, így vetett véget életének. |