Az oldal/Menü
 
MINDENFÉLE
 
AJÁNLÓ
Temérdek, olvasásra váró vicc!
 
HUMOR
 

Buszsofőr mottó
Aki integet, az búcsúzkodik.
Aki fut, az sportol.
Az utas az, aki vár a megállóban.

 
VÉSZHELYZET
 
VÉSZHELYZET
Minden hétköznap kedden 21:00-tól az RTL Klubbon.
 
Vészhelyzet - A kezdetektől
Minden hétköznap 19:00-tól a Viasat3-on!
 
 
 
MISZTIKUS
 
RÓLAM
 
 
 
Kedvenc linkjeim
 
UTOLSÓ FRISSÍTÉS
2006. augusztus 07.
 
 
Kleopátra, a nílusi szerető
Kleopátra okos asszony volt. Több nyelven beszélt, műveltségéről elismeréssel nyilatkoztak. Valójában nagy, görbe orrával és hatalmas szájával nem felelt meg a kor szépségideáljának. Alakja viszont arányos és kecses, mi több, mesterien tudta sminkelni magát.

Ő volt az első nő, aki a kozmetika minden trükkjét bevetette céljai érdekében. A férfiakat előkelő, finom modorával, érzéki mozdulataival és gyönyörű hangjával hódította meg.

Történetírók regélik, Kleopátra gyakran vad orgiákat tartott palotájában. Ezek a mulatságok még akkor is zajlottak, amikor már Antoniusszal, a római hadvezérrel folytatott viszonyt. A híres férfi szórakoztatására színházi klubot alapított, amelynek látogatói kifejezetten érzéki előadásokban gyönyörködhettek.

Az éjszakai rendezvényekről persze már akkoriban is rengeteg legenda keringet: a királynő állítólag válogatás nélkül ragadta magához a férfiakat. Különben sem volt válogatós, inkább nagyon is élveteg. Az igazsághoz tartozik, hogy Kleopátra bizonyosan nem élt szent életet, de arra azért ügyelnie kellet, hogy Antonius kegyeit el ne veszítse. Azaz: mindent azért ő sem tehetett meg.

Szeretők, ágyasok
A régi Egyiptomban a királyi család gyermekei egymással házasodtak. Kleopátra is saját öccsei - első testvére korán meghal - felesége lett. Persze a házasság csupán formálisan létezik, mert az igazi ok nem a testvérszerelem, hanem a hatalom megtartása.

Bizonyos források szerint Kleopátra már tizenkét évesen nemi életet élt, kilenc évvel később Julius Caesar, Róma akkori diktátorának volt szeretője. Mégpedig azért, mert a királynő hatalmi harcba keveredett testvéreivel, és sürgősen menekülnie kellett Alexandriából. Rómába ment, egy szőnyegbe csavartatta magát, hogy bejusson Caesarhoz. A nős diktátort hamar levette a lábáról, kapcsolatukból gyermek is született, Caesarion.

A diktátor annyira beleszerelmesedett, hogy szobrot is állíttatott az egyiptomi királynőnek. A nép azonban nem látta szívesen az "idegen szajhát", a katonák trágár dalokat énekeltek róla. Caesar meggyilkolása után Kleopátra visszatért Egyiptomba. Itt tudta meg, hogy Rómában Antonius vette át a hatalmat.

A hadvezér jóképű férfi, aki imádta a nőket. Kleopátra elhatározta: elcsábítja. A cél érdekében megépíttetett egy különleges bárkát. A luxushajó evezőit ezüsttel vonták be, a fedélzetet arannyal díszítették, a vitorlák bíbor színben pompáztak. A hajón állandóan szólt a zene, a szolgák lengén jártak-keltek, a királynő pedig Vénusznak öltözve készült a csábításra.

Miután a hajó megérkezett Tarsusba, Kleopátra napokig tartó fogadást rendezett a római hadvezér tiszteletére. A férfi nem sokáig tudott ellenállni... A hadvezér azonban nem maradhatott örökké a hajón, mert Rómában kitört a hatalmi harc.

A viszony folytatása
Néhány évvel később Antonius elhagyta feleségét, Octaviát, és visszatért Kleopátrához. Octavia testvére az a bizonyos Octaviánus, aki sógora hűtlensége miatt, hadat üzent Kleopátrának.

Amikor Octavianus csapatai bevonultak Egyiptomba, Kleopátra, három szolgálójával együtt, saját sírboltjába menekült. A sors különös játéka folytán, Antonius azt a hírt kapta, miszerint szerelme öngyilkosságot követett el. A hadvezér erre bánatában tőrrel súlyos sebet ejtett magán.

Már haldoklott, amikor új hírrel érkezett a hírnök: Kleopátra él. A római hadvezér szerelméhez vitette magát, és karjaiban halt meg.

A vég
Octavianus fogságba ejtette az egyiptomi királynőt. Kleopátra őt is megpróbálta elcsábítani, de kivételesen nem sikerült a hódítás. A férfi közölte Kleopátrával, hogy Rómába viteti, ahol rabszolgaként fogják végigvezetni az utcákon, kitéve a gyalázkodó nép indulatainak.

A világ egyik legkülönösebb asszonya ekkor inkább mérgeskígyóval haraptatta meg magát, így vetett véget életének.
 
Ha az oldalamat sötétedés után böngésznéd, mindenképpen kapcsolj egy villanyt a monitor közelében, ugyanis a túl világos monitor (sötétben), nem tesz jót a szemednek!

Az oldal 840 pixel szélességre van optimalizálva.
 
Annie oldala

 
HOROSZKÓP
 
LÁTOGATOTTSÁG
Indulás: 2004-03-26
 
Te most ...
 
NAPTÁR
2024. November
HKSCPSV
28
29
30
31
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
01
<<   >>
 
Kínai lánclevél
Te elolvasz és kügyed továb 300 barát - lesz nagy-nagy szerence! Kici barátnak kici szerence, szok barátnak szok szerence! Szok, olcó...

Egyépként hányasz lábad van?
 
SOROZATOK
 
 
 
Hasznos linkek
 
 
 
Felhasznált anyagok
 
BEJELENTKEZÉS
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

Ismerd meg az F-Zero sorozatot, a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-szériáját! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Advent a Mesetárban! Téli és karácsonyi mesék és színezõk várnak! Nézzetek be hozzánk!    *****    Nagyon pontos és részletes születési horoszkóp, valamint 3 év ajándék elõrejelzés, diplomás asztrológustól. Kattints!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre,egyszer mindenkinek érdemes belenézni.Keress meg és én segítek értelmezni a csillagok állását!    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    Nyakunkon a Karácsony, ajándékozz születési horoszkópot barátaidnak, ismerõseidnek.Nagyon szép ajándék! Várlak, kattints    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Gigágá! Márton napján is gyertek a Mesetárba! Nemcsak libát, de kacsát is kaptok! Játsszatok velünk!    *****    A Nintendo a Nintendo Music-kal megint valami kiváló dolgot hozott létre! Alaposan nagyító alá vettem, az eredmény itt.    *****    Leanderek, Parfümök, Olajok, és Szépségápolási termékek! Használd a LEVI10 kupont és kapj 10% kedvezményt!Megnyitottunk    *****    Megjelent a Nintendo saját gyártású órája, a Nintendo Sound Clock Alarmo! Ha kíváncsi vagy, mit tud, itt olvashatsz róla    *****    Megnyílt a webáruházunk! Parfümök, Szépségápolási termékek, Olajok mind egy helyen! Nyitási akciók, siess mert limitált!    *****    Az általam legjobbnak vélt sportanimék listája itt olvasható. Top 10 Sportanime az Anime Odyssey-n!    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Megnyílt a webáruházunk! NYITÁSI AKCIÓK! Tusfürdõ+Fogkrém+Sampon+Izzadásgátló+multifunkcionális balzsam most csak 4.490!    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran!    *****    Veterán anime rajongók egyik kedvence a Vadmacska kommandó. Retrospektív cikket olvashatsz róla az Anime Odyssey blogban    *****    Parfümök, Olajok, Párologtatók mind egy weboldalon! Siess mert nyitási AKCIÓNK nem sokáig tart! Nagy kedvezmények várnak    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!