A növények lélegeznek. A Nap felé fordítják fejüket. Szenvednek a szomjúságtól, a sérülésektől. Tudjuk, hogy éreznek, mégsem veszünk tudomást róluk. Beletapossuk a csikkeket a fûbe, szögeket verünk az élõ fába, és nem halljuk fájdalmas kiáltásaikat: kérlek, ne bánts!

Nincsen kaktusz tüske nélkül?
De bizony van! Az kaliforniai Luther Burbank, világszerte elismert kertész, közel húsz éves kutatásának eredményeképpen megdöbbentõ információkhoz jutott - többek között - a kaktuszok fejlõdésével kapcsolatban. A megszállott növénynemesítõ minden nap beszélgetett növényeivel: "Ne féljetek tõlem, nem akarlak bántani titeket. Ne növesszetek védelmezõ tüskéket, én majd mindentõl megvédlek benneteket". És láss csodát: a kaktuszok soha nem látott ütemben fejlõdtek, növekedtek, és végül levetették tüskéiket! Burbank nem döbbent meg a látottakon, elmondása szerint egyszerûen csak mûködött az a fajta telepatikus kommunikáció, amely növények és emberek között mindig is létezett. A növényeknek több, mint húsz érzékszervük van, ám olyan nagy mértékben különböznek a mieinktõl, hogy nem ismerjük meg õket. Más kérdés: vajon a növények mennyire értik mondandónkat? A kutatások azt bizonyították, nagyon is, hiszen "felfogták", hogy gondozójuk nagy becsben és tiszteletben tartja életüket és vigyáz rájuk, ezért elhullajtották összes(!) tüskéjüket. Burbank kaktuszai világhírû elismerést hoztak az érzõ szívû növénynemesítõnek.

A növények reakciói
Míg Burbank növényeivel társalgott, a világ túlsó oldalán, Calcuttában Jagadis Chandra Bose fizikaprofesszor növényei érzékenységét vizsgálta. Felfedezte, hogy bizonyos szempontból ugyanúgy viselkednek, mint az állatok, noha nem rendelkeznek idegrendszerrel, így nem tudnak egy-egy ingerre közvetlenül reagálni. Bose kikísérletezett egy olyan mérõmûszert, amely egy tükrözött fény-nyaláb segítségével a legkisebb növényi mozgást is több ezerszeresére képes felnagyítani. A berendezés remekül mûködött, így hamarosan bizonyossá vált, hogy a növényeket az állatokhoz hasonlóan érzésteleníteni lehet. A kloroformba mártott, elkábított növények például semmilyen ütésre nem reagáltak. Késõbb, a friss levegõn feléledve a legkisebb külsõ ingerre is válaszingerrel feleltek. Bose eredményei minden kétséget kizárva bizonyították, hogy a virágok, fák, bokrok, de még az utolsó fûszál is ugyanolyan érzõ lény, mint mi, emberek. Sajnos, akkoriban a társadalom nevetségesnek titulálta az efféle felfedezéseket, bogaras tudósok agyszüleményeinek tartották csupán a különös eredményeket. A negatív visszhang ellenére Bose könyvet adott ki kutatásairól, majd munkásságáért Indiában lovaggá ütötték. Nem sokkal késõbb berendezéseit tökéletesítve a növényi szövetek növekedését már tízmilliószoros nagyításban tudta vizsgálni - ezzel bizonyítva, hogy az egyes tápanyagok milyen gyors reakciókat idéznek elõ a vizsgált növények fejlõdésében. Mûszerei zavarbaejtõ érzéseket váltottak ki még a tudós-társadalomból is, hiszen a monitoron megfigyelhetõ görbe segítségével végignézhették, hogyan hal meg egy virág, hogyan válik a gömbölyû spirál, egyenes, hófehér vonallá.

A növények zenei ízlése
Viccesnek tûnhet, de növényeink - mint minden külsõ impulzusra - a zenére is reagálnak. Egyik zene kedves "füleiknek", a másiktól szinte elpusztulnak. Magyarázat egyelõre nincs. Nem tudni, melyik növényre hogy hatnak az egyes zenei irányzatok. Általánosságban elmondható, hogy nem szeretik a punk- vagy a heavy metál zenét, a klasszikusokat és a lágyabb dallamokat viszont annál inkább! A kísérletek során megfigyelték, hogy a magnó mellé helyezett növények a számukra kellemetlen hangok hatására furcsán kezdtek el nõni - mintha erõs szélben állnának, és lehetõségeikhez mérten minél jobban megpróbáltak eltávolodni a hangszóróktól. Mások abnormális fejlõdési rendellenességeket produkáltak. Meghökkentõnek tûnhet, de ugyanezek a növények Haydn muzsikájára elkezdtek a hangfalak felé közeledni és elképesztõ burjánzásnak indultak.

Elgondolkodtató...
...hogy mennyire nem vesszük észre a környezetünkben élõ élõlényeket. Pedig lélegeznek, mozognak körülöttünk, talán olykor még szólnak is hozzánk. Suttogva kérik, adjunk inni nekik. Mossuk meg beporosodott leveleiket, mert fuldokolnak. Zárjuk be az ablakot, mert fáznak. Halkítsuk le egy picit a rádiót, vagy tegyük el õket a hangfalak elõl. Jobban oda kellene figyelnünk rájuk, hiszen együtt és egymásból létezünk. Õk termelik a számunkra nélkülözhetetlen oxigént, õk teszik frissé, illatossá kertjeinket, szalaggal átkötve miattuk mosolygunk születésnapjainkon, nyeldekeljük könnyeinket esküvőnkön és õk búcsúztatnak el végsõ utunkon. Bánjunk hát velük szeretettel!